Szűcs Tímea

Szűcs Tímea
2022
Jelölt hány éve asszisztens
8
Jelölt hány éve dolgozik a praxisban
8
Jelölt történet, jellemzés, ajánlás

1993-ban született Miskolcon. Családi házban nőtt fel, ahol hamar közel kerültek hozzá az állatok. Elsősorban a kutyák és a macskák (utolsó sorban a szarvasbogarak és a cápák, ezektől igyekszünk a munkánk során távol tartani). Az állatokkal való törődés terelte a pálya felé. Az állatorvosi asszisztensi képzést 2013-ban végezte. Gyakorlati részét már a Vezér Állategészségügyi Centrumban, csapatunkat azóta is bővíti, színesíti. 2016-ban kisállat fizioterapeuta szakképesítést szerzett, így még szélesebb körben tudja segíteni a négylábúak gyógyulását. Miután 2019-ben a rendelő bővítésre került, hidroterápiás foglalkozásokra is lehetőség nyílt, ennek menedzselése is az ő kezében van. Nem csak a rendelőben megforduló gazdás és gazdátlan állatok felé elköteleződött, szabadidejében segíti a Kóbor Szívek Alapítvány munkáját. Szeret kirándulni, de a nagyobb túrák sem rettentik el, bátran vágnak neki az erdőnek párjával és örökbefogadott kutyájukkal, Nollival.

Jelölt Egyéb információ

Szűcs Tímea kolléganőm 8 éve a Vezér Állategészségügyi Centrum asszisztense. Kimagasló szakmai tudása nagyban segíti a rendelő csapatának munkáját. Önálló és talpraesett, megállja helyét mind az ambuláns rendelés, mind a műtői munka során. Tudását nem fél megosztani kollégáival. Innovatív ötleteivel és a friss asszisztens kollégák gyakorlati oktatásával a vezetőség munkáját is nagyban segíti. A gazdikkal való kommunikációban mindig nyílt és határozott, ugyanakkor támogatja őket a nehéz percekben is. Nekünk kitartást ad a hosszúra nyúlt ügyeletekben, egyedi humora pedig oldja a feszültséget a legkínosabb helyzetekben is. Minden állat sorsát a szívén viseli, és ez nála nem csak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul. Nem kell kérni, mert önzetlenül segít, ahol csak tud, példaértékű az emberi hozzáállása. Neki ez nem egy szakma, hanem tényleg hivatás. Az állatorvos jobb keze. Ő a mi Timink.

Ajánlások:


Orvosok:
Dr. Csürke Csaba, Dr. Dancsházi Tibor, Dr. Domokos Valéria, Dr. Dudás Dénes, Dr. Bagi Melinda, Dr. Lénárd Zoltán, Dr. Moldován Panna, Dr. Kortvély Andrea, Kazsukné Dr. Kórik Csilla


További kollégák:
Nagy-Berkes Ágnes, Magyari Szandra, László Péter, Soltész Gergely, Simon-Kovács Rita, Győrösi Nikolett, Kerekes Vanessza, Radovics Dávid, Rózsa-Simon Adrienn, Szegedi Szilvia, Csordás Sándor

Jelölt bemutatkozása

Bemutatkozás 
Szűcs Tímea vagyok, állatorvosi asszisztens, kisállatfizioterapeuta. 1993-ban születtem Miskolcon, gyermekkoromat vidéken töltöttem, ahol mindig is sok állat vett körül, főleg kutyák, macskák, de tartottunk tyúkot, kacsát, libát, pulykát, voltak nyulaink, néhány sertés, illetve egy időben volt 2 kecskénk is. 2011-ben érettségiztem a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban, innen kezdve kissé klisés lesz a történet, hisz az állatok iránt érzett szeretet és tisztelet az állatorvosi egyetem felé terelt. A felvételim másodjára sem sikerült, amit egyáltalán nem bánok, hisz így az állatorvosi asszisztens képzést tűztem ki célul. A debreceni Vezér Állategészségügyi Centrumban fogadtak gyakornokként, majd 2014-ben a csapat tagja lettem. 2016-ban kisállat fizioterapeuta képesítést szereztem a Magyar Kisállat Fizioterápiás Társaságnál. Szabadidőmben barátommal és közös kutyánkkal, Nollyval gyakran túrázunk, beleértve az Országos Kéktúrát is, illetve kerékpározunk, madárlesre járunk, szeretek sütni, kertészkedni. A karcagi Kóbor Szívek alapítványnál önkéntes munkát végzünk, háttérmunkákban segítünk, az Instagram oldalukat szerkesztem. 14 éves korom óta vegetáriánus vagyok. Jelenlegi állataim: Beni kutyus 15 éves, Dömpi cicus 11 éves, Nolly kutyus 9 éves és Gizmó, a matuzsálem csincsilla. 

Munka
A Vezér Állategészségügyi Centrumban fogadtak asszisztensi gyakornokként, majd a gyakorlati helyem az első munkahelyem is lett. 
Pályám kezdetén az ambuláns ellátáson bontogattam szárnyaim, az egzotikus állatok kezelésénél segédkeztem, majd beletanultam az aneszteziológiába, műtéti asszisztenciába, illetve recepciós feladatokat is elláttam. Hamar rájöttem, hogy milyen sokféle is ez a hivatás. Ez az egyik tényező, amit szeretek a munkámban, hogy változatos a mindennapok és a hozzánk érkező állatkák terén is. A rendelő csapata befogadó, támogató közeg volt, így jó érzés, ha ezt viszonozni tudom. A kollégáim számíthatnak rám, legyen az egy angol nyelvű hívás lebonyolítása vagy egy morcos cica, aki nem partner a vérvételben. 
Mentorom Kerekes Vanessza asszisztens, akinek nagyon sokat köszönhetek, az alapokat tőle tanultam meg, főleg macskák és aneszteziológia terén, és a mai napig tanulok tőle. Számomra fontos, hogy a munkámat az állatszeretet mellett, odaadással, alázattal, a legjobb tudásom szerint végezzem, ezt igyekszem átadni az új kollégáknak is. Az asszisztensi feladatok összessége szívügyem, az állatok gyógyításához hozzájárulni sokféleképpen lehet. Az állatorvosokkal együtt azon dolgozunk, hogy szakszerű ellátást biztosítsunk, az első légvételtől akár a búcsú pillanatáig, ehhez szükséges támogatást próbálom biztosítani mind a kollégáim, mind pedig a tulajdonosok számára.  
2016-ban kisállat fizioterapeuta képesítést szereztem a Magyar Kisállat Fizioterápiás Társaságnál (ma már Terápia az Állatokért), az ott megszerzett tudással igyekszem a rendelőbe térő állatokat még szélesebb körben segíteni.
Az elmúlt években fő területem a fizioterápiás és hidroterápiás kezelések, emellett a kórházi részlegen elhelyezett kisállatokat ellátó csapat tagja vagyok. Köszönöm a jelölést Andinak, aki friss anyukaként még a hormonok hatása alatt van. 😁

Jövőkép
A jövőben is szeretném szakmai tudásom fejleszteni, asszisztensi és fizioterapeuta vonalon is. A rendelő színvonalas ellátáshoz hozzátartozik az intenzív ellátást igénylő állatok elhelyezése mind a kutyák, mind a macskák számára. Kollégáimmal azon dolgozunk, hogy macskabarát klinika legyünk, illetve a műtétek utáni rehabilitáció még hatékonyabb legyen. 
Fizioterápia terén Győrösi Niki kolléganőmmel szeretnénk a kiegészítő kezeléseket, aktív torna és hidroterápiás kezeléseket fejleszteni, szaktudás és eszközpark terén is. Érdekel a lágylézer világa, úgy gondolom, hogy nagyon hasznos lenne, szeretném a rendelőben elindítani ezeket a kezeléseket a közeljövőben. A rendelőben zajló munkafolyamatok nagy részét ismerem, átlátom, próbálok kéz alá dolgozni, észrevenni az apró dolgokat is, ezáltal gördülékennyé tenni a kezeléseket. 
Az évek alatt betanuló, új kollégáknak igyekszem átadni hozzáállásom, tudásom, ezt a jövőben is igyekszem folytatni. Nagy örömmel tölt el, ha hozzájárulhatok a rendelőbe térő páciensek gyógyulásához, bízom benne, hogy a jövőben is így lesz. További terv, hogy munka mellett jusson idő sokat túrázni és segíteni a menhelylakókat. 

jelölő
Dr. Körtvély Andrea
Állatorvos
praxis
Vezér Állategészségügyi Centrum
Debrecen, Böszörményi út 193, 4032
Debrecen